Rendezvények

 

2005.
Az év során workshopokat szerveztünk a Baranya Paktum végrehajtásában vállalat feladatainknak megfelelően. A workshopok a Baranya megyei kistérségekben kerültek megrendezésre. A Fórumok során arra voltunk kíváncsiak, hogy az ott élő, dolgozó emberek és vállalkozások hogyan látják jelenlegi helyzetüket, és milyen változásokat szeretnének az adott kistérségben.

Ebben az évben is folytattuk a 2004-ban megkezdett tájékoztató fórumok megrendezését a civil szervezetek számára a pályázati lehetőségekről. A rendezvényeken, aktivistáink segítségével mintegy 4-500 civil és non-profit szervezet képviselői vettek részt. A program lehetőséget adott arra is, hogy felmérjük a konkrét igényeket is, valamint tovább erősítettük kapcsolatainkat más civil szervezetekkel.

2004.
havonta 1-1 napos tájékoztató fórumokat tartottunk országszerte, a civil szervezetek számára a pályázati lehetőségekről. A rendezvényeken mintegy 400 civil és non-profit szervezet képviselői vettek részt. A program lehetőséget adott arra is, hogy felmérjük a konkrét igényeket is, valamint erősítettük kapcsolatainkat más civil szervezetekkel.
Kezdeményezésünkre 2004. Május 18-án aláírásra került az Országos Foglalkoztatási Paktum létrehozására vonatkozó szándéknyilatkozat.

2003.
Európába jövőnkért rendezvény sorozat
Győr 2003. március 28-29:

Lampert Mónika belügyminiszter győri kiállítás nyitója és fóruma
200 fős közönség, EU-s tabló-kiállítás
Téma: Önkormányzatiság és az EU
Nők határok nélkül c. EU-s nőkonferencia

Monor 2003. Március 13
meghívott vendégek: dr. Szanyi Tibor politikai államtitkár és Gál Zoltán Monor képviselője és kistérségi megbízott, 130 fős rendezvény
Téma: Európai Uniós csatlakozás

Pécs 2003. Április 9 rendezvény:

Téma: Európai Uniós csatlakozás
Meghívott vendégek: FVM főosztályvezetője, Laczkóné Dr. Tuka Ágnes, Labodáné Lakatos Szilvia
Résztvevők: 40 fő, a megye kisebbségi önkormányzati képviselői, települési polgármesterek.
A rendezvényről a helyi TV is beszámolt

Székesfehérvár 2003. Április 10.
Meghívottak: Medgyessy Péter, Juhász Ferenc
Résztvevők: civil szervezetek, fiatalok, környező települések polgármesterei, termelők 50 fő

Nyíregyháza 2003. Április 23-25
Meghívottak: Szanyi Tibor, Csabai Lászlóné
Témakörök: az Unios csatlakozás kérdései, mezőgazdaság és lakáspolitika az Unióban
Meghívottak: civil szervezetek, fiatalok, mezőgazdasági vállalkozók 50 fő

Interaktív televíziós műsor:

A televíziós műsorra a Dunaújvárosi Televízióban került sor 2003. Áprilistól 2003 júniusig.
Hat héten keresztül, minden kedden, 60 perc műsoridővel, újságcikkel a Hét közlapban,
A legfontosabb kérdések és válaszok ismertetésével

Elhangzott témakörök: Érdekérvényesítés, civil szféra az unióban, A helyi kisvállalkozások helyzete a csatlakozás után, Uniós pályázati lehetőségek Munkavállalás, utazás, letelepedés, szociális kérdések., Áruk és szolgáltatások, minőség, verseny az unióban A vidék, a mezőgazdasági vállalkozások csatlakozási kérdései.

2002.

Szőke Tisza Konferencia Szolnok 2002. Október 18.

A konferencia megrendezésre az FVM támogatásával került sor

A rendezvény nagy érdeklődés mellett zajlott és a résztvevők kifejezték, hogy szükséges lenne, a rendezvény félévenkénti megismétlése, más a Tiszához kapcsolódó helyszínnel.
A rendezvényen az előadások jó kiinduló pontot jelentettek a hozzászólásokhoz. A konferencia sok kérdést felszínre hozott, amelyet a résztvevők megbeszélhettek.

A rendezvényen elhangzott előadások témái és az előadók:

Előadások: Téma:
Dr. Szanyi Tibor, politikai államtitkár, FVM – A Tisza természetes életterének helyreállításának fontossága.
Szendrőné Font Erzsébet, főosztályvezető, FVM Vidékfejlesztési Programok Főosztálya – A vidék fejlesztés szerepe a folyó szabályozásában.
Kolossváry Gábor, főosztályvezető, FVM Vízgazdálkodási Önállófőosztály – A Tisza szabályozásának komplex szabályozása.
Barátossi Gábor, hivatalvezető, Erdészeti Hivatal – Az erdőgazdálkodás fontossága az árterületeken.
Nagy István, igazgató, KÖTIVIZIG – Árvizek a Tiszán, Vásárhelyi terv és megoldásai.
Balogh Péter, kutatásvezető, Nagykörű Tájvédelmi Program – A Tájvédelmi program szerepe a Folyóra és az ott élőkre.
Nácsa Balázs, térség menedzser, Tiszatér Területfejlesztési Társulás, Tisza Szövetség – Kistérségi összefogás a folyó adottságainak kihasználására.

A konferencián résztvevők:
Természetvédelmi szervezetek, Önkormányzatok, Hivatalos szervek, Civil szervezetek Főiskolai-, szakközépiskolai diákok

2000.

1.Dunaújvárosi Európa nap (társult rendezvény) augusztus 20.

Dunaújváros megyei jogú város Polgármesteri hivatal Augusztus 20-i egész napos rendezvényének egyek eleme volt az EU-ról történő videós bemutató, kötetlen beszélgetések, tájékoztató anyagok kiosztása, egész napos totó az EU-ról. (kb. 1000 fő részvételével)

2.Móri Európa nap (társult rendezvény)

Szakmai rendezvény, egy helyi alapítvánnyal közösen rendezve. Meghívottak a környékbeli települések polgármesterei, vállalkozók, önkormányzati képviselők, intézményvezetők.
Szakmai elődadások hangzottak el konzultációkkal.
(A résztvevők száma kb. 70 fő)

3.Székesfehérvári Európa nap (önálló rendezvény)

Szakmai kerek asztal beszélgetés az uniós csatlakozásról és a környezetvédelemről. Meghívottak és érdeklődők részvételével. Elsősorban vállalkozók és a témában érdekelt szakemberek részvételével.
(A résztvevők száma: kb. 30 fő)

1999.
1.Miskolci Európa nap (önálló rendezvény)

A rendezvény helyi vállalkozók, valamint az önkormányzat támogatásával, az Egyesület szakmai programja alapján jött létre.
A rendezvényen, a meghívottakon túl, számos érdeklődő vett részt. Sor került tájékoztató anyagok kiosztására, amelyeket a Külügyminisztériumtól szereztünk be.
Vetélkedőt szerveztünk az érdeklődők számra, és a vetélkedők díjazottjai között emblémás tárgyak kerültek kiosztásra. (kb. 400 fő részvételével)

2. Pécsi Európa nap (társult rendezvény)

A rendezvény a Baranya Megyei Közgyűlés, Pécs Megyei jogú Város Önkormányzata, Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, az Európa Ház Pécsi Egyesülete és a Fridrich Ebert Alapítvány szervezésében zajlott. Négy előadás hangzott el a konferencián.
Többek között a Külügyminisztérium, az Országgyűlés Integrációs Bizottsága, valamint az ITD Hungary munkatársai részéről.
Az eseményről a Pécsi Városi Televízió és az Új Dunántúli napló is említést tett (kb. 350 fő részvételével)

1998.
Ismeretterjesztő előadás sorozat az Európai Unióhoz történő csatlakozásról, az ezzel kapcsolatos jogi, közigazgatási kérdésekről.

Helyszínek :

Nyíregyháza 1998. Október 8.

Dunaújváros 1998. Október 14.

Előadások témái:
A csatlakozási előkészületek jelenlegi állása, régiók az Únióban, Kis- és középvállalkozások az EU-ban, az EU politikai működése, Foglalkoztatás és szociálpolitika.
Meghívottak: Önkormányzati vezetők, munkatársak, vállalati vezetők, kisvállalkozók, civil szervezetek vezetői